 Cikkek MRSz Sajtóközlemény az egészségügyet ért újabb megszorításról 09.17. Adminisztrátor 2009. szeptember 17. Sajtónyilatkozat
Tárgy: A kórházigazgatók egybehangzó véleménye szerint veszélyben vannak a meglévő orvosi állások. Ezzel egy időben komoly krízishelyzetbe kerülhet a szakorvosképzés is, aminek a finanszírozását a kormány a három hónapja megszavazott új rendelete alapján nagyrészt a kórházakra hárítja
A Magyar Rezidens Szövetség aggasztónak tartja az egészségügyi ellátórendszerből történő 30 milliárd forintos zárolás hírét. Mindez veszélyezteti a betegek ellátását, valamint kockára teszi a meglévő orvosi állásokat. Ezért az MRSz támogatja a Kórházszövetség kezdeményezését, amivel határozottan elutasítja a forráskivonást.
A prognosztizálható létszámstop, valamint a munkahelyek megszűnése katasztrofális következményekkel járhatnak a rezidensképzésben is, hiszen az új kormányrendelet a pályakezdő, fiatal orvosok képzésének költségeit döntően a kórházakra hárítja. Ennek közvetlen következményeként, Magyarországon ugrásszerűen megnőhet a pályakezdő orvosok munkanélkülisége, és leállhat a szakorvos-utánpótlás. Az egészségügyi tárca a tiltakozásunk ellenére kiiktatta a rendeletből saját beavatkozási lehetőségét, így a bajban magára maradhat több száz fiatal kollégánk.
Arra kérjük Dr. Székely Tamás miniszter urat, hogy ne vegye el tőlünk a szakorvossá válás lehetőségét, és ne űzzön bennünket külföldre! Hangsúlyozottan kérjük, hogy avatkozzon be a világosan látható összeomláshoz vezető folyamatba, amíg nem késő!
Dr. Papp Magor
Elnök |