|
| | H i r d e t é s |  |
|
|
 |
 Cikkek Bojkottálják a képzést az orvostanhallgatók (Magyar Nemzet) Rezidens.hu 2010. március 09. Végső lépésre szánták el magukat az orvostanhallgatók: olyan jognyilatkozatokat írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncoló rendeletet. Képzési bojkottba kezdenek az orvostanhallgatók: ha a kormány nem változtatja meg a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncoló rendeletet, a hatodévesek nagy része nem lép be a hazai szakorvos-jelölti képzésbe – tájékoztat a Magyar Nemzet.
Eddig az orvostanhallgatók és szakorvosjelöltek valamennyi akciója hatástalannak bizonyult az új rezidensrendelettel szemben, így végső lépésre szánták el magukat: olyan jognyilatkozatokat írnak alá, amelyekben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, amennyiben a kormány nem függeszti fel a tavaly nyáron elfogadott, először idén alkalmazott, a köznyelvben rezidensrendeletnek hívott kormányrendeletet. Ennek értelmében a 2010 szeptemberétől a rezidensképzésben részt vevők kilenc évig nem hagyhatják el azt az intézményt, ahol állást kaptak, ellenkező esetben vissza kell fizetniük szakorvosi képzésük teljes költségét, mintegy hatmillió forintot.
A jogszabály célja a kormányzati kommunikáció szerint az, hogy megakadályozza a fiatal orvosok külföldre áramlását. Az orvostanhallgatók és szakorvosjelöltek szerint azonban a rendelet nemcsak külföldre távozás esetén bünteti a fiatalt, hanem akkor is, ha az országon belül akar munkahelyet váltani. - Még csak néhány napja kezdtük a képzésről lemondó nyilatkozatok gyűjtését, a hatodéves orvostanhallgatók egyharmada azonban már aláírta a dokumentumot. A fiatalok ezzel azt vállalják, hogy ha a kormány nem függeszti fel a hatályos rendeletet, akkor idén ősszel nem kezdik meg itthon a rezidensképzést. - jelentette ki Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke.
- Az eddigi adatokról azt mondta, Budapesten már a hatodévesek több mint ötven százaléka csatlakozott a bojkotthoz. Vidéken kicsit később kezdődött a gyűjtés: Debrecenben múlt szerdán, Pécsett és Szegeden csütörtökön kezdődött az akció. Papp Magor arra számít, hogy két hét alatt a hétszáz hazai hatodéves hallgató legalább kétharmada aláírja a nyilatkozatot. A szakember leszögezte: a jognyilatkozatban minden személyes adat szerepel, és az aláírt dokumentumok kötelező érvényűek. A nyilatkozatokat a gyűjtés után letétbe helyezik majd.
Papp Magor leszögezte: nem a reformok ellen vannak, az új rendeletben ugyanis vannak jó dolgok is. Csak ideiglenesen, erre az évre állítanák vissza a régi jogszabályt, a következő néhány hét ugyanis nem elegendő arra, hogy újratárgyalják azt, és a megfelelő módosításokat végrehajtsák rajta. Papp kijelentette: legkésőbb májusig van idő arra, hogy a kormány felfüggessze az életképtelen rendeletet, máskülönben egy évfolyamnyi fiatal orvostól eshetnek el a magyar kórházak. A MRSZ elnöke emlékeztetett: a Kórházszövetség és Egyetemi Klinikák Szövetsége már korábban támogatásáról biztosította a tiltakozó rezidenseket, és várhatóan az orvosi egyetemek rektorai is kiállnak majd mellettük.
Papp úgy tudja: Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója tudatosan érvénytelen pályázatot nyújtott be a rezidensálláshelyekre, hogy ily módon tiltakozzon a rossz jogszabály ellen. Az intézményvezetők a rendelet finanszírozási oldalát tartják elfogadhatatlannak. - Való igaz, hogy olyan pályázatot nyújtottunk be a rezidensálláshelyekre, amelyben jeleztük: ha a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része nem változik, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadunk - erősítette meg az információt Rácz Jenő. A veszprémi kórház vezetője kifejtette: a régi rendelet szerint az akár öt-hat éves rezidensképzés első két évét az állam fizette, utána pedig minden képzési hely annyit vállalt a költségekből, amennyit a szakorvosjelölt eltöltött náluk. Az új rendelet értelmében azonban a képzés elejétől minden költséget a kórháznak kellene állniuk, és még akkor is ők fizetnének, amikor a rezidens más intézményben - például egy klinikán - tölti az idejét.
Rácz leszögezte: ahhoz, hogy egy rezidens képzési és bérköltségét kitermeljék, el kellene küldeniük egy nyugdíjas orvost, ám így az a helyzet állhatna elő, hogy - miközben a kórház fizet - se rezidens, se nyugdíjas szakember nem dolgozna az intézményben. Sérelmezte azt is: ha a szakorvos a vizsga letétele után úgy dönt, hogy elhagyja az intézményt, a kórház csak a képzési költséget kapná vissza tőle, a munkabért nem. |
|
|
|
 |
Közlemény Új rendszerbevételi szabályok, jelentkezési lapok, stb. letölthetők a megfelelő képzési központ (Szeged, Budapest) menüpontokból!
Szakmai és orvosi információk eléréséhez regisztráljatok!
MRSz jelentkezési lap letölthető innen! (A letöltéshez kattints a jobb gombbal majd a 'Mentés másként'-ra)
Rezidensminősítő és Tutorminősítő kérdőívek letölthetők | | | |
|